Az elmúlt időben az insomnia újra beköltözött az életembe. Elveszi az éjszakáimat, és nem pótolja elvesztett energiáimat a nappalok lendületében. Ilyenkor lassan peregnek a percek, minden sóhajtásom körbeölel s száműzetésbe küldöm azokat az álommanókat melyek kitartóan próbálkoznak port hinteni szememre.
...
Azt mondják Alaszkában és az északi országokban az emberek mély depresszióban élnek. Nem a fény hiánya, hanem a folyamatos várakozás dönti őket a bánat karjaiba, s takarja be őket hosszú kényelmes puha jó illatú takaróval.
...
...és tessék. Csattan a csapó hangja s élesen csendül a fülemben... Egy újabb fejezet első képkockái. Nézz a tükörbe kérlek, s vegyél egy nagy levegőt. Nincs baj. Erős vagy, átlépsz az ajtón, itthagyva a tegnapot s a mát. Most töröld le a könnyeid, és húzd csak mosolyra a szád. Majd elmúlik. Bármi is ez.
...
Feldagadt szemmel sétálok a tükörhöz, kissé elfolyt tegnapi smink maradványai pihennek a szemem alatti fekete karikák redőiben. Arcot mosok, s érdes törölközővel temetem be arcom a hideg víz után. Vattát köpök, s csapongó fejfájás nyomja el a tegnap emlékeit. Megfordul a világ.
...
Lázas álmok gyötörnek félholtra. Forr a testem a bennem dúló kétségektől. Homlokomon virágzik a kín édes cseppje, és Te messze jársz. Nincs tér, sem idő.
...
Szikrákat szór a szemem a sötétben, a színpad fényeit látom tükröződni a tiédben. Meddő táncot folytatunk a mámoros éjszakákon, s kimondatlan szavakat keverünk italunkba alkohol gyanánt.
...
Szinte siklom a betonon, a kerék gurulásával együtt suhannak a percek nesztelen. Testemet átjárja a nap élesen szikáró víztükrön megtört sugara, s hajamba bújik a nyár lágy szellője. Egymagam vagyok, libasorban haladok a megkönnyebbülés felé, egy helyre melyet nem is ismerek, de tudom ott új levegő vár.
...
Vajon meddig gyászolunk egy kapcsolatot?! Egy akkora szerelemet melyből azt hiszed sosem fogsz kigyógyulni. Egy olyan emlékhalmazt melynek darabjait örökre a bőröd alatt viseled majd, s mindegy hogy mennyi idő telik el a szíved még mindig heves dobogásba kezd ha valaki egy közös beszélgetés közben kimondja a nevét?!
...
Képesek vagyunk a boldogságra? Tudunk önfeledten nevetni, és jól érezni magunk minden hátsó érzés és befolyásoló, tudatmódosító szerek nélkül?Avagy mindannyiunkban ott van a boldogtalanság génje, ami képes minden jónak induló napot tönkretenni?
...
Mindig is tudtam hogy más vagy mint a többi. Tudtam hogy előled nem szaladhatok el, tudtam hogy ha rólad van szó becsukott szemmel sétálok végig a félig felszáradt lápos vidéken, ahol senki sem tudja előre merre található a szikár talaj...
...
Nem fogok lábujjhegyen elosonni a síromig. Élnem kell, meg kell élnem az érzéseim. Mindenestül, testestül, lelkestül. A bőrömön kell éreznem a bennem szivárgó szomorúságot, őszinte önfeledt mosolyt kell látnom magam a tükörben, tele szájjal kell nevetnem, és ordítanom ahogy a harag távozik belőlem... nem alkudhatok meg a sorsommal...
...
A fények szinte heves játékot játszanak a szemem előtt, a stoboszkóp villdzó fényei az agyam perifériáján ugrálnak. Tervem sincs, célom végképp. Fedhetetlen vagyok, akarva-akaratlanul mosolyog a szám, miközben a szívem szilánkjai feszítik belülről a mellkasom. Takargatom, nehogy lyukat fúrjon már így is felszakadó bőrömre, s megmutassa mi van ott belül...
...