Nem fogok lábujjhegyen elosonni a síromig. Élnem kell, meg kell élnem az érzéseim. Mindenestül, testestül, lelkestül. A bőrömön kell éreznem a bennem szivárgó szomorúságot, őszinte önfeledt mosolyt kell látnom magam a tükörben, tele szájjal kell nevetnem, és ordítanom ahogy a harag távozik belőlem... nem alkudhatok meg a sorsommal...
Mégis fáj. Fáj élni. Fáj csalódni emberekben, félreismerni és félreismerve lenni. Észrevenni, kifejteni, megmagyarázni, kimagyarázni, átgondolni. Többször. Hosszan... végig aprólékosan elemezve az összes tünetét annak hogy élek.
Nehéz minden napot lezárni azzal,hogy holnap jobb lesz, hogy megnyugszom, lenyugszom, belenyugszom, átéltem, túlélem magam, a feszítő gondolataim, a vágyakozásom, a beteljesületlen álmaim köddé változásának tehetetlen bágyú mosollyal történő elvesztését.
El kell fogadnom az elengedést, és el kell engedjenek engem is. Rabigában nem dobog úgy a szív, csak minden egyes mozdulatnál ráfeszül az aranyporral meghintett kis rácsok peremére, s ettől vérzik úgy amit talán még elsőnek észre sem veszel...
Naponta emészt a "nem elég" érzés, és görcsösen lökdösöm magam előtt a napokat, holott fogalmam sincs mit hajtok ennyire. Túlságosan büszke vagyok beismerni azt hogy valamit elhagytam magamból félúton...már rég nem az vagyok ami egykoron voltam. Nézve a gyerekszobámban hagyott emlékeket nem találok magamra.
Végigfutom az életem. és méghozzá lábujjhegyen. Pedig a cél mindenképp csak a végtelen veszteség lehet, egyszerűen nincs más kitérő... Nem bántok senkit, és nem hagyom hogy engem bántsanak, de miért is...mert félek.
Félek. Félek hogy talán nekem ennyi jutott, ez az életem így ebben a formában, ezzel a szürke reggellel, esős éjszakával, ittas hajnalokkal, és megfeszített munkával telt napokkal. Tényleg csak ennyi volna? Nincs több csavar?
Csak az egyhangúság és a beletörődés... nagy levegő, beszív, kifúj lassan...agykereket leállítani, szívemet takarékra tenni.
Ne is figyelj rám, ez csak egy szokásos keddi érzelemtúltengés a billentyűzetet ütve...remélve hogy talán Te ott meghallod...
Holnap szerda. Pont.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.