Lázas álmok gyötörnek félholtra. Forr a testem a bennem dúló kétségektől. Homlokomon virágzik a kín édes cseppje, és Te messze jársz. Nincs tér, sem idő.
Néha azt gondolom csak álmodtam az egészet, s talán Te magad sem létezel. Csak a képzeletem, s lázas illúzióim szüleménye vagy. Az, pontosan az ami megnyugtat és mézédes keserűséggel nyugtázza velem a tényt, hogy még élek. Óh, de mennyire élek. Talán most élek igazán. Zakatol a szívem, s kattognak a kerekek az agyamban. Hallom ahogy felsercennek minden taktusnál a vágy csikorgó rozsdásodott fogai, melyekbe oly rég óta nem érkezett megfelelő kapaszkodó.
Fogalmam sincs mit csinálok, miért és hogyan. Nem tudok kérdéseket feltenni, s az ajkad nyílásából sem tudom kitalálni a megfogalmazott válaszod. Minden pillanatban új vagy és más. Észrevehetetlen könnyedséggel nyitod fel a szépen összeforrasztott páncélom, s mosolyogva konstratálod gyermeki lényemet. Átlátsz rajtam. Remegő testünk bűvkörében izzik a kémia melynek robbanászerű végterméke a hozzád fűződő megmagyarázhatatlan érzelmi kötés. Egyszerre hagysz magamra, s húzol kicsit közelebb...
Talán azért küldtek az utamba, hogy tanuljak meg a szívemmel élni. Ne akarjak több, jobb, erősebb, okosabb, keményebb lenni mint ami önmagamtól evárható. Mintha ezt az oldalamat eddig reggeli harmat borította volna, és sosem számoltam a lelkem fűszálain meghúzódó harmatcseppekkel - de tessék most szomjazom a lényedre.
Többször tévedtem már ilyen talajra, de mindig időben visszafordultam. Biztos voltam benne, hogy a szabályt nem erősíti a kivétel, és a jól megtanult világos út járható. Tudod olyan amit a mesékben mindig szépen illusztálnak, s élénk sárga fénnyel világítanak, hogy biztosan lássa az az apró gyermek is hogy mi is az az árnyoldal melyet kerülnie kell.
Önzőség és kicsinyes dolog lenne azt kérnem, hogy számolj fel mindent és együtt vágjunk a rengetegnek - mégsem tudok szakadni ettől a fantazmától. Kérlek ne hibáztass, hisz Te tehetsz róla. Puszta létezéseddel kinyitottad szívem kulcsos dobozát, s a remény utolsó magvait hintetted elém a holdfénnyel megvilágított árnyakkal teli úton...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.