Mindig is tudtam hogy más vagy mint a többi. Tudtam hogy előled nem szaladhatok el, tudtam hogy ha rólad van szó becsukott szemmel sétálok végig a félig felszáradt lápos vidéken, ahol senki sem tudja előre merre található a szikár talaj...
Igazam lett. S most a mocsár közepén egyensúlyozva figyelem lelkem mivoltját.
A semmiből törtél elő és sosem kérted hogy kövesselek, mégis lassan bandukoltam a lépteid nyomán. Sejtettem hogy szakaszonként hátranézel, s félmosollyal konstratálod létezésem.
Az ösvény közepén hátranyújtottad kezed, s egy fa tövéhez irányítottál. Hajamat finoman lebbentette a vágy szellője. Azok különleges ismeretlen szavak még mindig visszhangként lüktetnek fülemben - a fák között beszökő fényben minden olyan veszélyesnek és kívánatosnak tűnt. Testünkbe költözött a sötétség. A szélcsendben közelebb húzodtál hozzám.. a karjaidban, zöldeskék szemeidben elveszve találtam meg újra önmagam...... Akkor ott hagytad hogy lássam amit csak kevesen látnak, hagytad hogy ott egy kicsit egymásban felejtsük magunkat.
Ahogy beesteledett a válladra hajtva fejem leltem rá nyugtomra..s a reggeli fény érkezésénél elvesztettelek téged. Azt kérted forduljak vissza és ne kövesselek többé, neked menned kell tovább, már várnak rád... akkor értettem meg milyen messze is kerültem, s nem miattad - magam miatt...
A mai napig nem tudom hogy megszántál, vagy egyszerűen ugyan kimondatlanul de ugyanezt akartad...talán... sosem kérdeztem csak vártam rád. Vártam, várok.... Türelmes álldogálok a mocsár közepén a közös fába kapaszkodva, míg ugyanazt a vágyat érzed majd irántam amit én amikor testem mágneses körébe érkezel...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.