Képesek vagyunk a boldogságra? Tudunk önfeledten nevetni, és jól érezni magunk minden hátsó érzés és befolyásoló, tudatmódosító szerek nélkül?Avagy mindannyiunkban ott van a boldogtalanság génje, ami képes minden jónak induló napot tönkretenni?
Teszem azt este van, sötét. Te ott ülsz a faasztalnál egy sörrel a kezedben, a társaság a jól megszokott, a zene a stílusodhoz passzol, van pénzed, taxid haza és nem kell aggódnod semmin. Független vagy, s nem tartozol elszámolással senkinek sem. Egyszóval minden adott a boldogsághoz, egy kellemes éjszakához… Ennek ellenére te mégis ott ülsz az asztalnál, a füstöt nyelve, sört kortyolgatva, kívülállóként szemlélve a világot… A kérdés már megfogalmazódik benned: MIÉRT NEM TUDOK BOLDOG LENNI? De a választ rá, még sehol sem találod…
Mi emberek képesek vagyunk önfeledten, érdek nélkül boldognak lenni? Örülni, és hagyni, hogy velünk örüljenek? A boldogság érzése, ha netán egyszer már úgy igazán azok voltunk…miért nem marad meg bennünk oly annyira, mint egy egyedül, magányosan töltött éjszaka szívcsavargató, könnyfakasztó emléke? Ha már itt tartunk, eszedbe juthatna még pár megválaszolatlan kérdés: Miért tévesztik az emberek mostanában össze a magányt és a csendet? Miért félnek tőle? Mért egyértelmű, hogy aki magányos az boldogtalan? Miért hajszoljuk a boldogságot, és miért nem érjük utol? Meddig vagyunk képesek elmenni az önző dolgainkért? Szétzilálunk családot, barátságot, szerelmet, és közben valahol elvesztjük saját magunk… Megéri? Megéri mindez egy csöppnyi boldogságért? Egy percért…egyetlen percért, amikor önelégülten mondhatjuk kedves ellenségeink szemébe…én nagyon jól vagyok, köszönöm! Mégis kinek akarunk hazudni? Hazudhatunk másnak, de meddig kell még süllyednünk, hogy észrevegyünk, hogy maguknak hazudunk első sorban… Hmm… aztán pedig megint egy pofon az élettől, piros az arcunk, s azt hisszük jó védekezés ha azt mondjuk: mi nem is csináltunk semmit…csupán csak boldogok akartunk lenni…
S mindennek végén elfogyott a sör, kaparja a torkod a füst… Felállsz, és kisétálsz a teremből… Érzed, hogy valami nincs itt jól, valami sosem lesz jól… meddig lesz ez így? míg meg nem találod a választ a kérdésekre…? Akkor elkezdheted ásni a sírod…
Tudod…
Visszagondolva nem tudni már biztosan, hogy mi ártunk-e többet másoknak, avagy mások nekünk…
Ugye érted már? ….
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.