Csendben ülök, moccanás nélkül a kanapén, ölemben a holdas párnám s figyelem az utca zaját. Próbálom kizárni a tudatom, megválaszolatlanul hagyni megannyi felmerülő banális kérdést. A telefonomért nyúlna egyik kezem majd a másik erővel rácsap. Nem tudom mit szeretnék már fürkészni megint... magamnak…
Érzem, ahogy körbevesz a megkönnyebbülés, lélegzetvételben kapom a megoldásokat a gondok elhallgattatására, a feszültésgek kezelésére, a félelem szétporlasztására. Azt kérik gondoljak valakire aki kedves, gondoljak arra amivel ébredni szeretnék. Gyermeki erővel csukom szorosra szemem, s Rád…
Balfácán vacsorázik, mosolyogva, meghitten, elmélázva figyeli a vele szembenülő mozdulatait, ajaki nyílását, a ragás ritmusát álkapcscsontján ismétlődni. Balfácán lép az utcára s rágyújt, szája füstöt ereget, szeme szikrákat szór. Figyeli a vele szemben álló kissé zavart mozdulatait, szempillája…
A zúzmarás utcán sétálok, a csúszós talaj szinte futószalagként viszi lábam az ismeretlen vonzáskörbe. Ajtót nyitok egy sosem látogatott helyre tévedek, s a huzattal együtt az orromba szökik a frissen főtt kávé illata...
Szinte minden erőmmel megfeszülve vártam a másodperc mutató 12-eshez érését és csak egy kívánságot - "legyél sokkal jobb mint tavaly" mormolva lecsukott szemmel vártam a konfettik arcomba hullását.
Könnyekkel a szememben ébredtem. Hangosan hívtam volna bárkit, hogy elűzze ezt egy mélyről jövő lüktetést, mely szétfeszíti a belsőmet, de sehol senki. Egyedül vagyok. Mint a nagyok.
Ez az év nem más számomra mint egy véletlenségből elkövetett önmerénylet. Minden széthullott. Nincs egy olyan hely az életem pillérein melyen biztos lábakkal állhatok. Mindösszesen hat lábra állok a szakadék szélétől, s meglepve konstratálom létezésem.
Az elmúlt időben az insomnia újra beköltözött az életembe. Elveszi az éjszakáimat, és nem pótolja elvesztett energiáimat a nappalok lendületében. Ilyenkor lassan peregnek a percek, minden sóhajtásom körbeölel s száműzetésbe küldöm azokat az álommanókat melyek kitartóan próbálkoznak port hinteni…
Azt mondják Alaszkában és az északi országokban az emberek mély depresszióban élnek. Nem a fény hiánya, hanem a folyamatos várakozás dönti őket a bánat karjaiba, s takarja be őket hosszú kényelmes puha jó illatú takaróval.
...és tessék. Csattan a csapó hangja s élesen csendül a fülemben... Egy újabb fejezet első képkockái. Nézz a tükörbe kérlek, s vegyél egy nagy levegőt. Nincs baj. Erős vagy, átlépsz az ajtón, itthagyva a tegnapot s a mát. Most töröld le a könnyeid, és húzd csak mosolyra a szád. Majd elmúlik. Bármi…
Feldagadt szemmel sétálok a tükörhöz, kissé elfolyt tegnapi smink maradványai pihennek a szemem alatti fekete karikák redőiben. Arcot mosok, s érdes törölközővel temetem be arcom a hideg víz után. Vattát köpök, s csapongó fejfájás nyomja el a tegnap emlékeit. Megfordul a világ.
Lázas álmok gyötörnek félholtra. Forr a testem a bennem dúló kétségektől. Homlokomon virágzik a kín édes cseppje, és Te messze jársz. Nincs tér, sem idő.