A fertőtlenítőszer szúrja orromba magát, s pórusaimon keresztül kúszik vissza agyamba a jól ismert kórházi bentfekvés émelyítő kínkeserves szaga.
l'évasion...
szakaba rejtett menekülés előled...magam elől...
A kapcsolatok a legfontosabbak egy ember szerű lény életében. Sajnos jelzőkkel burkolják testünk, s ha nincs épp olyan színű, illetú, varrású, tapintású bőrünk melyet elvárnak tőlünk, rögtön a lista legaljára csúszunk.
A szemedbe nézek, s feléd nyújtom poharam. Ülj le kérlek mellém. A fehér napozóágy mellettem rád vár. Kissé hideg hisz az első nap óta csak várja hogy helyedet elfoglald rajta. Nem muszáj beszélned, nem várok válaszokat. Ebben a káoszban talán már nincs is hang, mely elég erősen tépné át a gondok,…
Csendben ülök, moccanás nélkül a kanapén, ölemben a holdas párnám s figyelem az utca zaját. Próbálom kizárni a tudatom, megválaszolatlanul hagyni megannyi felmerülő banális kérdést. A telefonomért nyúlna egyik kezem majd a másik erővel rácsap. Nem tudom mit szeretnék már fürkészni megint... magamnak…
Érzem, ahogy körbevesz a megkönnyebbülés, lélegzetvételben kapom a megoldásokat a gondok elhallgattatására, a feszültésgek kezelésére, a félelem szétporlasztására. Azt kérik gondoljak valakire aki kedves, gondoljak arra amivel ébredni szeretnék. Gyermeki erővel csukom szorosra szemem, s Rád…
Rég olvastam valahol egy kíésrletről melyben a fejlődő, tisztalelkű gyermekeket két csoportra osztották, az egyik nevezzük úgy "szerencsésebb csoport" dícsérő szavakat kapott évei alatt, míg a másik csoport hibáinak szembesítésével fejlődött élete szakaszán. Az eredmény nem volt meglepő.